Category Archives: Egyéb

25 Júl

Egyre több pénz jut a fogyatékos emberek támogatására

Az Országgyűlés elfogadta 13 fogyatékosságügyi érdekvédelmi és civil szervezet megnövelt támogatására vonatkozó költségvetési javaslatot, ennek köszönhetően 2019-re az előző évihez képest mintegy 100 millió forinttal növekszik a fogyatékosságügyi érdekvédelmi szervezetek és civil szervezetek hazai támogatása.

Tovább..
25 Júl

Augusztus 5-ig pályázhatnak civil szervezetek a Hankook pályázatán

  A Hankook Tire Magyarország meghosszabbítja Abroncsadományozási Programját, így a civil szervezetek még augusztus 5-ig leadhatják pályázataikat. A 2012-ben indított, ma már az ország legnagyobb ilyen jellegű kezdeményezésének számító programjában a gumiabroncsgyártó eddig több mint 13 000 abronccsal, 273 millió forint értékben támogatta a fontos társadalmi célokat felkaroló civil szervezeteket. Az egyedülálló programon keresztül a vállalat

Tovább..
25 Júl

Kézenfogva Nevelőszülői Díj 2018 – PÁLYÁZAT

Az idén 25 éves KézenFogva Alapítvány harmadik alkalommal hirdette meg a “KézenFogva nevelőszülői díj 2018” pályázatot, amelyben olyan elkötelezett nevelőszülőket kíván díjazni, akik nagy terhet jelentő feladataik mellett vállalják a fogyatékos gyerekek nevelését, életminőségük javítását, és társadalmi integrációjuk elősegítését. A díj célja a nevelőszülői hivatás társadalmi ismertségének és elismertségének emelése. Jelölés a díjra: A nevelőszülő

Tovább..
18 ápr

Hulladékkezelési Szakmai Nap-2018.04.24

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat az Integráció a Minőségi Fejlesztésért Alapítvánnyal közösen, több mint egy éves előkészítési munkálatokat követően 2016. december 1-én megkezdte a „Klímastratégia kidolgozása, Éghajlat-változási Platform létrahozása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében„ című projekt megvalósítását, amely 2018. áprilisban befejeződik. Éppen ezért nagy tisztelettel hívunk minden érdeklődőt zárórendezvényünkre: Helyszíneink: EuroAdvance Kft. Konferencia terme Nyíregyháza-Oros, Szállási út 18/a.Térségi Hulladék

Read More
10 Már

Pályázati felhívás – Kárpátaljai Utazási Pályázat nyugdíjas egyesületek, családszervezetek, tantestületek és egyházi közösségek részére

A Rákóczi Szövetség – együttműködve a Miniszterelnökség Kárpátaljáért Felelős Kormánybiztosával – Kárpátaljai Utazási Programot hirdet 2018-ban is, az elmúlt évek sikere alapján azzal a céllal, hogy a kárpátaljai régió idegenforgalmát erősítse, valamint a magyar-magyar emberi kapcsolatokat bővítse. A program kertében magyarországi nyugdíjas egyesületek, klubok, családszervezetek, tantestületek és egyházi közösségek csoportjainak kárpátaljai utazásához kíván hozzájárulni. Pályázni

Tovább..
26 feb

Környezettudatosan közlekedtünk Demecserben

A rendezvényt Szuhóczky Gábor alapítónk nyitotta meg köszöntötte a megjelenteket és bemutatta az előadókat. Ismertette az Integráció a Minőségi Fejlesztésért Alapítvány jelen projektjének céljait, majd felkérte a szakértőket tartsák meg előadásaikat. Deák Krisztián Debreceni Egyetem tanára bemutatta az egyetemet, azon belül a Műszaki kart. Alternatív hajtású járművek fejlesztése a Debreceni Egyetem Műszaki Karán című előadásában

Tovább..
12 jan

Biodiverzitás fenntartása, növelése – Workshop Kemecsén

A rendezvényt Visnyovszki Mária az Integráció a Minőségi Fejlesztésért Alapítvány munkatársa nyitotta meg, beszédében közös felelősségre hívta fel a figyelmet és bemutatta az előadókat. Ismertette az Integráció a Minőségi Fejlesztésért Alapítvány jelen projektjének céljait, majd felkérte a szakértőket tartsák meg előadásaikat. Lipők Sándor Kemecse Város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, kifejezte örömét, hogy városuk is szerepet

Tovább..
04 dec

Átadtuk a nyereményeket rajzpályázatunk díjazottjai részére

Alapítványunk munkatársai átadták a “Mit tehetek én Földünk jövője érdekében?” című rajzpályázatunk nyerteseinek az értékes tárgyjutalmakat és az emléklapokat. Pályázati felhívásunkra, több mint 350 pályamű érkezett. A szakértő zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek: helyezett: Lakatos Sándor, Hétvezér Baptista Általános Iskola, Óvoda és AMI – nyereménye: egy kerékpár a Bringa Sziget támogatásából helyezett: Posta

Tovább..
01 dec

Biogazdálkodás, tudatos vásárlás Fehérgyarmaton

A rendezvényt Makai Tímea az Integráció a Minőségi Fejlesztésért Alapítvány munkatársa nyitotta meg, beszédében közös felelősségre hívta fel a figyelmet. Ismertette az Integráció a Minőségi Fejlesztésért Alapítvány jelen projektjének céljait, valamint bemutatta az előadókat. Dr. Péter Csaba Fehérgyarmat Város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, kifejezte örömét, hogy városuk is szerepet kaphatott ebben a mozgalomban, hiszen a

Tovább..
25 okt

Tiszavasvári és a geotermikus energia

A rendezvényt Szuhóczky Gábor az Integráció a Minőségi Fejlesztésért Alapítvány alapítója nyitotta meg, ismertette workshop sorozatunk célkitűzéseit és bemutatta az előadókat. Aztán röviden ismertette a napi programot. Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő tartotta meg a köszöntő beszédét, kifejezte örömét, hogy Tiszavasvári is szerepet kaphatott ebben a mozgalomban, hiszen minden Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településre kulcsfontosságú szerep hárul

Tovább..
1 / 2 oldal12